MegÉrtem – Kínai asztrológia

MegÉrtem Projekt

„Megértem”. Összeszedtem sok fogalmat, gondolatot, érzést, színt és mindent, ami eszembe jutott azzal kapcsolatban, hogy mi a célom. Ez a szó a magyar nyelvben több dolgot jelent és annál is többet foglal magába.

  • Megértem. Megértek valamit. (másokat, önmagamat, a dolgok működését) Számomra ez a ráeszmélést, „megvilágosodást”, valamilyen tudás megszerzését is jelenti, ezek mellett pedig az elfogadást, empátiát szintén mások, önmagam és a dolgok működése felé.
  • Megértem. Megértem egy bizonyos dologhoz. Felnőttem hozzá, tudatosan cselekszem. Felismerek helyzeteket, amivel feladatom van és az évek alatt folyamatosan érő lelkemmel, szerzett ismereteimmel, tapasztalataimmal kezelem/megoldom azt. Hibáimból tanulva haladok tovább, a „nem ártás” elvét követve. Számomra ezt jelenti megérni valamihez.

Bölcsész vagyok, tehát messzebbre megyünk az értelmezhetőségek boncolgatásában:

„Értem”. Értem történik valami, saját magamért teszek valamit. Magamat is figyelembe véve állok mások mellé. Önmagammal is kapcsolódom.

„Ér”. Amely behálózza egész testünket, hozzájárul működésünkhöz, nélkülözhetetlen számunkra, mindenki számára egyformán, nincs különbség.

„Te”. Látod, te is benne vagy. A másik is itt van.

Számomra ennyi minden benne van ebben az egyetlen rövidke kis szóban.

Célom: Szeretném, ha mindenki meg tudná érteni és el tudná fogadni a világot, az életet, amit kapott és ezt úgy tudja megtenni, hogy a kezében legyen az iránytű, egy kis kézikönyv, egy mankó, hogy ne suhanjon el nagy dolgok mellett, lássa meg a lehetőséget, tudjon tovább menni, ha tovább kell, értse meg a problémái gyökerét és tudja, azt, hogy mikor minek van itt vagy lehet itt az ideje, ha odafordítja a figyelmét.

Ha kérdésed van: dorina@mindspirit.hu

Frequently Asked Questions

Please complete the new patient intake forms, questionnaires listed on the patient portal. (see link on website). Based on the reason for your visit, you may be asked to complete other forms to help prepare for the visit. We request that you complete the paperwork at least 5 days prior to your appointment.
In addition to a standard medical curriculum, schools require their graduates to complete four years of training in disciplines such as clinical nutrition, botanical medicine, physical medicine, counseling, acupuncture, and homeopathic medicine.

Yes, the practice of Naturopathic Medicine relies on both empirical evidence and modern scientific research. The scientific basis of Naturopathic practice is growing, with toxicological evidence and randomized clinical trials showing that treatments are safe and effective.

No, not all natural therapies are safe for all people. Certain diets, supplements and forms of exercise are not safe or appropriate for individuals depending on health concerns or on the current use of certain medications.
Yes, I frequently collaborate with medical doctors to determine the best approach the care of our patients.

Our Specialists